Szóval az van, hogy ismét Amerikában vagyok. Mivel az első kérdés mindíg az, hogy mit keresek ott ezért akkor kezdeném ezzel: jövő héten kezdődik a Microsoft /Build nevü konferenciája, amire kaptam egy jegyet, a repülőjegyet pedig szimplán kifizettettem a céggel, szóval most épp San Franciscoban ülök.

“Hatalmas" előkészületek után (kb. 3 Skype-beszélgetés, ahol mindenről szó volt, csak az utazásunkról nem) két exegyetemistatársammal lefoglaltunk egy szobát a Bokor utcában lévő Májusvirág szállóban ( https://www.google.com/maps/place/Mayflower+Hotel/@37.789336,-122.413341,17z/data=!3m1!4b1!4m2!3m1!1s0x8085809272d99051:0x195481b7e825a2d8 ), ez közel van a város érdekes részeihez és a konferencia helyszínéhez is. A konferencia egyébként 3 nap, mi 9-et vagyunk itt, tehát turistáskodunk is.

Az utazás persze baromi hosszú volt: Linz-ből Münchenig vonattal mentem, Salzburgon és Bayernen át. Salzburgban még sosem voltam (tudom,tudom…ez milyen gáz…), de így vonatról látva elég szép város. Münchenben sem voltam, viszont sokáig a kedvenc városom volt, és most is sajnos csak átvonatoztam rajta, de pontosan olyan volt, mint amilyennek korábban elképzeltem; imádtam!

Sok időt nem veszítettem sehol, Linzben, amikor felértem a peronra már jött is a vonat, és az átszállás Münchenben a Hauptbahnhof-on is gyorsan ment (a reptérig egy S-Bahn visz).

A reptéren picit várnom kellett, volt időm sétálni is, és igazán tetszett. Még reklám is volt dialektben!

A müncheni reptérről aztán egyenesen San Franciscóba repültem, 12 óra alatt. Elkepesztő hosszú út! Délután indult a gép és a naplemente pont mindíg mögöttünk volt. 19:00-ra volt a tervezett leszállás, de pár perccel korábban megérkeztünk.

Mivel Münchenben nem váltottam pénzt itt gyorsan kerestem egy pénzváltót. Ekkor ért az első sokk: 30 EUR-ért kaptam 23 dollárt meg valamennyi centet…Azóta is ez volt az utolsó ilyen direkt pénzváltásom fizikai pénzben. (A MasterCard már egészen jól vált).

Innen aztán a BART train-nel (Bay Area Rapid Transit) elutaztam a hotelig, de már a megállóban jött a következő sokk: a szerencsétlen jegyautomata 4,95 dollárnál nem tud többet visszaadni (érthetetlen), a jegyem 8,65-be került, nekem meg a pénzváltós persze egy 20 dollárost, 3db 1 dolláros és néhány centnyi érmét adott, a bankkártyám pedig nem működött… folyton elutasította. Gondoltam ez a journey a pénzváltás után már elég drága ahhoz, hogy dollárban is még a dupláját fizessem, szóval vártam amíg jön valaki és gondoltam elpanaszolom a bánatom. Egy korombeli lány és egy srác jött, akik azonnal adtak két 10 dollárost a 20 dollárosomért és ezzel már meg is mentettek!

Ezután jött a következő sokk: a BART train szerelvényei kb a 70-es évekből maradtak itt és egészen biztos vagyok benne, hogy maga Steve Jobs is ezeken a szerelvényeken sodorta a füves cigit! …amit azóta sem takarítottak el! Szóval ezzel eljutottam a Powell Street-ig, ami egy elkepesztő meredek utca és természetesen felfelé kellett mennem a 16 kilós táskámmal. Végül aztán sikerült eljutni a hotelbe…

Az első nap a közelben lévö helyekkel kezdtük a város megismerését: a China Tawn-nal kezdtük. Hát ez kb. olyan, mint egy hatalmas kínai piac: Minden francot lehet venni, amire kb. senkinek semmi szüksége.

Hoztam magammal a fényképezőt, de voltam olyan szerencsétlen, hogy a kábelt, amivel a képeket le lehet menteni otthon hagytam, az 1GB-s kártya meg gondoltam kevés lesz. Be is szaladtam egy műszaki boltba, ahol mondtam, hogy nekem egy ilyen CF kártya kéne (ha valaki nem tudná: a CF kártya már egy ideje kiment a divatból, szóval elég nehéz ilyesmit találni). Rám néz, azt mondja: "49USD"… ránézek.. mondom.. "Aha, NEM!” aztán azt mondja: “Oké, csak most, csak neked 40USD”, erre persze vérszemet kaptam és mondtam neki, hogy “35!”, erre gondolkodóba esett és azt mondja “Add a pénzt!”. Mivel kp-m nem volt mondtam neki (kis naivan), hogy ‘’MasterCard"-dal fizetnék, dehát ezt ott nem lehet, szóval kiszaladtam a többiekhez pénzért. Mikor odaadtam neki a 35USD-t mondja, hogy kell még 3 dollár az adóra. Utólag megtudtam, hogy ez itt normális, de ezen én teljesen kiakadtam, és mondtam neki, hogy nem kap tőlem semmit és nem érdekel a kártyája. Erre odahívott egy másik kétes külsejű alakot, megvitatták és 35 dollárért odaadták a kártyát. Számlám persze nincs róla (ez itt a szabadság hazája!).

A China Town-ban egyébként minden sarkon öreg bácsik nyenyerésznek valami ázsiai hangszeren. Szerintünk valami nyenyerésző franchise-ban dolgoznak!

Összességében a China Town-tól nem voltunk lenyűgözve, lehet ilyet látni máshol is.

Ezután a Coit Tower-hez sétáltunk el, ami egy viszonylag magas ponton álló kilátó.

Mivel nálam csak annyi bankjegy/érme volt, amennyit a pénzváltóban kaptam (az meg hát nem volt sok) gondoltam a 8USD belépőt MasterCarddal fizetem. Sajnos a kártya itt sem működött, ami már kezdett idegesíteni. Mindenesetre a 8USD-t kifizettem, aztán vagy fél órán keresztül vártunk, hogy feljuthassunk a kilátóba. A kilátás persze szép volt, de ezt igazából látni máshonnan is (mindenütt dombok vannak, teljesen felesleges ezért extra kilátóba menni). Íme:

A város egyébként érdekes, egészen mediterrán és jobb környéken nagyon szép házak vannak:

A A következő cél a Lombard Street volt, ami arról híres, hogy nagyon kacskaringós, mégis rendes útként használják. Mivel a bankkártya probléma eléggé zavart és a szállás rám eső részét is szerettem volna már odaadni a többieknek (ők az elöző nap kifizették az egészet) kerestem egy automatát és próbáltam pénzt felvenni. Sajnos a gép megint elutasította a kártyát, szóval telefonáltam egyet és mondták, hogy külön engedélyezni kell ha itt is szeretném használni (az elöző kártyámmal nem volt ilyen… érthetetlen), de most ezt megcsinálták és mondta a lány a telefonban, hogy 5 perc múlva jó lesz. Hát mi az 5 percet nem vártuk meg, gondoltam továbbmegyünk a Lombard streethez és majd egy következő automatánál veszek fel pénzt.

A Lombard Street tényleg szép volt!

Közben pedig jött egy cable card is:

Innen aztán mentünk tovább ebédelni, és közben szembejött egy másik automata, szóval vettem fel pénzt. Az első info, amit a gép kiírt az az volt, hogy a 20 valahányszorosának kell lennie a felvett összegnek. Ez gyanús volt, de gondoltam “Ááá, nem lehet, hogy csak 20 dolláros van a gépben!”, és lazán beírtam, hogy nekem 780 USD kéne. Ekkor rádöbbentem, hogy “És de!”, a gép lepörgetett nekem 39db 20 dollárost. Ekkora köteg pénzzel San Francisco közepében sokkal jobban éreztem magam! Hogy tovább fokozzam az élményt ki is fizettem a többieknek a szállást. Nagyon menők voltunk!

Annak a helynek a közelében, ahol ettünk megláttam egy reklámot, amitől majdnem szívinfarktust kaptam: konkrétan a cégnek, ahol dolgozom az egyik legnagyobb konkurense reklámozta magát. Ezt valahogy muszáj volt szabotálnom: https://twitter.com/gregkalapos/status/592078514376978432

Innen aztán tovább haladtunk, és egyszercsak a twitter headquarter-nél találtuk magunkat!

Itt volt egyébként egy “The Market” nevű foodstore, ami teljes meglepetésemre leginkább a Pretre vagy az Eat-re hasonlított és teljesen egészséges dolgokat adtak! Gondolni sem mertem volna, hogy ilyesmi itt van.

Aztán jött egy villamos is, ami pont úgy nézett ki, mint a bécsi villamosok, viszont Birmingham volt az oldalára írva…

A következő célpontunk a hippi negyed és a Golden Gate park volt. Voltunk az Ashbury Steeten, ami a hippi mozgalom Pilvax kávéháza, íme:

Itt pedig a hippik.

Ez az egész így képeken nagyon lazának tűnik, de mindenki hasist, füvet, és mindenféle gombákat akart eladni nekünk, vagy csak szimplán pénzt akart, ami egy idő után kevéssé volt laza.

Innen aztán sétáltunk tovább a Golden Gate park irányába, ami szintén egy hatalmas csalódás volt: gyakorlatilag drogos hajléktalanok milliói laknak ott, és lehet, hogy ez valamikor egy szép park volt, de mondjuk még Budapesten is felszámolnának egy ilyet; érthetetlen, hogy ez itt hogyan bír megmaradni.

A kimenekülésünk előtt azért még csináltam pár képet:

Este aztán elmentünk burgert vacsorázni, viszont előtte még elmentünk “Az Internet” előtt:

Úgy generell a város egyébként nagyon érdekes, egy csomó art dolog van, pl:

Teljesen multikulti, mindenféle emberek laknak itt, és a feliratok sem feltétlen angolul vannak, ez itt pl. egy villamosmegállóban tűnt fel:

Az, hogy rengeteg tech cég van itt szintén mindíg erezhető: gyakorlatilag minden helynek van twitter, instagram, facebook, megamitakarsz profilja és ezt mindenhová ki is írják:

Ráadásul rengeteg Tesla jár a városban (a baloldali fekete...):

A második nap a Fisherman's Wharf-hoz mentünk el, és kipróbáltuk a Cable Car-t. Az első nap vettünk 35 dollárért egy 7 napig érvényes bérletet, amivel a városban gyakorlatilag mindenféle tömegközlekedési eszközre felszállhatunk és ebbe a cable car is beletartozik.

Elnézve az embereket, akik az oldalába kapaszkodtak azonnal halálfélelmem támadt, de szerencsére mi pont egy olyanra szálltunk fel, ami nem volt tele és le tudtunk ülni egy biztonságos helyen.

Egyébként elég vicces találmány, itt ugye a kábel mozog a föld alatt és a kocsi ebbe kapaszkodik bele, ami aztán húzza. Viszont a kábelnek a hangját az egész városban hallani, zümmög mindenütt…

Szóval egy ilyen cable carral eljutottunk a Fisherman's Wharf-hoz, ami egy hatalmas turistaattrakció, tömve van emberekkel:

Itt sikerült betévednem egy játékmúzeumba is, ami engem leginkább egy horrorfilmre emlékeztetett.

Visszafelé is cable caroztunk, viszont most a banki negyedben utaztunk:

A városban gyakorlatilag mindenhol dombok vannak, de elkepesztő nagyságúak! Emiatt aztán a sok sétától izomlázunk van.

A másik érdekes dolog az időjárás: elég hideg van, legalábbis Linzhez képest: reggelente, amikor elindulunk általában olyan 10 fok korül van, és az maximum 20-ig felmegy, szóval mi rendesen kabátban vagyunk. Ami meglepő, hogy a nap viszont úgy süt, hogy kabátban sikerült leégnünk, és teljesen piros az arcunk. A helyiek egyébként elég érdekesen öltöznek, általában rövid pólóban szaladgálnak. Kabátban gyakorlatilag csak mi és a német turisták vagyunk. (Német turistából pedig rengeteg van itt! Folyton mondogatom is, hogy “Deise Piefke san überoi do!!”)

mfg

Gergö