Bevezető / Recap

Szóval az történt, hogy a BSc után kitaláltam, hogy picit elköltözöm Magyarországról kipróbálni máshol milyen tanulni és dolgozni.


Az előtörténet csak annyi, hogy nyáron elmentem 3 hónapra szakmai gyakorlatozni Linz-be egy helyi kis startaphoz (velem együtt 6 fix ember, külsős cégekkel, consultantokkal kb 10-15, és jó pár projekt Indiától az USA-ig mindenfelé) ahol aztán annyira jó volt mindenkinek, hogy kitaláltuk, mennyire jó lenne már, ha inkább visszamennék... de először itt most a tanulás vonalat tisztáznám.


Magyarországon mérnökinformatikus BSc-t csináltam, ami biztos nagyon jó, de én több év alatt sem jöttem rá, hogy ez a szó pontosan mit jelent, azt meg végképp nem értettem, hogy az a sok (egyébként nagyon okos) matematikus és villamosmérnök mit akar nekem tanítani. Lényeg, hogy engem egészen pici koromtól kezdve az IT érdekel és ezen belül pedig már jó ideje a szoftverfejlesztés. Tudós nem szeretnék lenni (ha akarnék sem tudnék...), de az mondjuk érdekel, hogy egy bazinagy szoftvert hogyan kell összerakni. Így aztán a BSc azzal telt, hogy hétköznap tanultam a matekot meg az elektros tárgyakat, hétvégen és a szünetekben pedig azt, hogy hogyan lehet webserviceket írni, mi az az MVVM design pattern, mit jelent az ORM, hogyan kell UML olvasni stbstb.  meg, hogy egyébként mi is a trend manapság a szoftverfejlesztésben. Persze azért nem annyira tragikus ez a szak, rengeteg hasznos tárgy volt és a szakdoga környékén pedig értelmes határokon belül gyakorlatilag hagynak minket bármivel foglalkozni. A magyar felsőoktatásban szerintem ez a magam fajtának a legérdekesebb és úgy generall pedig a legpiacképesebb szakok közé tartozik, de összességében sokat kellene még alakítani rajta.

Így aztán arra jutottam, hogy ha valaha is MSc-zek akkor olyan nevű szakra érdemes menni, aminek értem a pontos jelentését. Sikerült rájönni, hogy ami nekem kell az a Software Engineering. A software engineer azt csinálja nagyban, amit én eddig hétvégenként illetve a cégnél fizetésért cserébe csinálok, ráadásul ez nemcsak engem, hanem Fortune 500 cégeket is érdekel, akik pedig ahogy azt mi magyarok mondjuk "nem szarral gurigáznak".

Mivel már a nyári linzi kalandozás elején úgy tűnt, hogy vissza fogok térni próbáltam a környékben ehhez megfelelő MSc programot találni. Első körben az FH Hagenberg Software Engineer MSc-je tűnt nyerőnek, itt viszont több hátrány is lett volna. Pl., hogy -csak szeptemberben lehet kezdeni, nekem pedig szeptemberben Magyarországon kellett lennem, -messze van a munkahelyemtől, -ráadásul én már hozzászoktam az egyetemhez, így nem biztos, hogy az FH annyira jó lett volna (Hogy mi az az FH majd a blog további részeiben kiderül.) Aztán a főnököm jött elő azzal, hogy van egy FH Hagenberg  JKU közös program International embereknek, amit a cég megszponzorálna nekem. Itt a fő gond az volt, hogy nem igazán láttam, hogy pontosan miről is szólt volna a képzés, leginkább közhelyeket durrogtattak minden ismertetőben ráadásul elvileg olyanokat kerestek, akik már elkezdtek egy MSc-t. Szóval elég zavaros volt, így aztán úgy döntöttünk, hogy azt a 9500 EUR-t, amibe ez kerül, tudjuk cégileg másra is költeni.

A harmadik és végül a nyerő képzés a Johannes Kepler Universität (JKU) Software Engineering MSc programja lett.

Mivel Orchard-os barátaim mindig mindták, hogy foglalkozzak Orchard-dal ezért pont aktuálisnak éreztem, hogy akkor most nekilátok ennek az oldalnak... Orchard-dal!

A blog alapvetően arról fog szólni, hogy hogyan megy ez a jelentkezés, illetve ha ez sikerül, akkor arról, hogy milyen magyarként Ausztriában tanulni, meg persze a szakmabelieknek szeretném mindenképpen bemutatni, hogy milyen is az osztrák SE képzés. Fontos, hogy nem erasmusról, meg pár hónapos bulikirándulásról van szó, hanem egy teljes program elvégzéséről. Mivel manapság nagyon sokan nem szeretnének otthon tanulni, így gondoltam talán segítséget nyújt ez pár embernek. Persze a legtöbb magyar Bécsnél tovább nem megy, de azért hátha... Emellet viszont megjegyezném, hogy az én távozásomnak nincs semmi féle politikai oka, ez már nagyon régen tervben volt, igazából készültem is rá, most pedig meg is jött a lehetőség.


Az egyetem mellett persze valószínű lesznek személyes postok is, bemutatom Linz-et, a saját küzdelmeimet a kajaszerzéssel és mosással, illetve biztosan írok majd arról a nyelvről is, amit a helyiek németnek hívnak. Próbálok értelmes tageket kitalálni, hogy akit ez nem érdekel, az ezeket a postokat gyorsan kiszűrhesse.


Ami biztos az az, hogy január 8-án költözöm Linz-be, és márciusig dolgozom, mint egy rendes ember, közben pedig intézem az egyetemi dolgokat. Ebben sok új nem lesz, a céget és a szoftver azon részeit, amin dolgozni kell, már ismerem (én írtam..haha). Ha minden jól megy, akkor márciustól viszont már, mint egy nem rendes ember csak részmunkaidőben dolgozom és főállású ausztriai egyetemista leszek.


És hogy ezt a blogolást én mennyire nagyon gondolom komolyan azt misem bizonyítja jobban,  minthogy ékezetekkel írok! (mert egyebkent soha)

Stay Tuned!


lg
Gergö

Tags: Személyes, Linz, JKU

Add a Comment